Ismét egy történettel kedveskedek nektek. A főszereplők ismét Bill és Dorina.
A címe "Hate that I love you so..." azaz, "Úgy utálom, hogy szeretlek". Szerintem gyakran előfordulhat az emberekkel, hogy abba az emberbe szeretnek bele, akit nem tartottak szimpatikusnak. Ez a sztori is ezt írja le. Igazából kivehető belőle az, amit mondani szeretne a történet: ne ítélkezz senki felett addig, amíg meg nem ismered! :)
-Dorina! Gyere már!- szólt utánam a menedzserem. Igaz, hogy nem volt sok kedvem kimozdulni a hotelszobámból... de mennem kellett. Hívott a kötelesség...
-Azt hittem, már sosem érsz ide... el fogunk késni- Marci, az én drága menedzserem
-Nyugi már...- én
-Mi az, hogy nyugi? Őrült nagy ügyfeleket fogtam neked...- Marci
-Jah... Tokio Hotel- nevüket kényesen hangsúlyozva mondtam ki- minden lányok kedvencei... Imádnivaló, cuki pasik...- nyafogtam, akárcsak egy rajongó. Pedig nem voltam az... nagyon nem. Ez volt, azaz együttes, amit a legjobban utáltam...
-Dorina, most már fogd vissza magad. Nem azt kérem, hogy szeresd őket...- Marci
-Ilyet kérni se tudnál...- szóltam közbe
-... csak annyit kérek, hogy tegyél úgy, mint aki nem utálja őket ennyire...- Marci, elgondolkodtam egy pár percre, majd ezt mondtam:
-Na jól van... megpróbálok nem kikészülni tőlük... Más sem hiányzott nekem, mint ez a pár hetes turné...
Közben megérkeztünk... egy hatalmas stadionhoz vezetett az utunk, ahol már több ezer rajongó tobzódott... némelyik már talán egy egész napja is csak a srácokra várt... Kiszálltam az autóból... meglepődtem, mert engem is egy kisebb üdvrivalgás fogadott. Gyorsan bementünk a stadionba, körbevezettek a legfontosabb helyiségekben, végül beértünk abba a szobába, ahol összezárva kellett lennem rémálmaim hercegeivel... :S.
-Szia... Dorina, ha jól sejtem- jött oda Bill... fránya egy alak, undorító...
-Helló...- kicsit flegmán, majd észbe kaptam, gyorsan a kezemet nyújtva felé ezt mondtam-, Jól tudod, igen, Dorina vagyok. Te, pedig Bill- bájvigyor... persze nem feltűnő
-Igen- mosolygott... tekintetem a szemeire terelődött... szép szemei vannak, barnák, csillogóak...?! Dorina magadnál vagy?
Lassan... ismétlem lassan továbbálltam... Tekintetem alig bírtam Billről levenni. Vonzó személyiség... bámulatos lény a női szemnek. Be kellett vallanom magamnak, hogy jól néz ki. Aztán a többiekkel is a szokásos köszönés, igaz, ott nem áradoztam gyönyörű szemeikről... de hát mindegy az.
-Félóra és kezdesz!- szólt oda David Jost, a srácok menedzsere
-Rendben- felfogtam a dolgokat...
Kb. 3 óra múlva már a hotelszobámban, feküdtem az ágyamon. Már „pizsiben", nah igen... én így nevezem a picurka francia bugyit, és a topot, amit alvásra használok. Halkan zenét hallgattam, hogy ne őrüljenek meg a „szomszédaim", bár nem tudom, hogy én miért voltam ennyire tekintettel rájuk, mikor a mellettem lévő bagázs = Tokio Hotel röhögve, ordítozva zavarták a nyugalmamat... Nem tűrhettem tovább, átmentem. Miután bekopogtam, akkor jöttem rá, hogy legalább egy nadrágot felvehettem volna, de késő volt már... az ajtó kinyílt...
-Helló...- Bill drága nyitotta ki az ajtót attól függetlenül, hogy miket mondd az újságban, jól végignézett lenge öltözetemen... mégiscsak pasi...
-Bill, ki az?- az egyikük kiabált ki, Bill csak arrébb állt, és ezt mondta:
-A csajszi a szomszédból...- vigyorogva, azt hittem, hogy beverem a képét...
-Ne sűrűn vigyorogj, mert még sírás lesz belőle- én
-Jaj, de harcias vagy...- Bill, majd berántott az ajtón- gyere, igyál velünk...
-Tessék, itt egy kis pezsgő...- Tom, majd felállt mellém, a karját az én vállamon pihentette...
-Miért kéne innom?- én, elvéve a poharat
-Kis csillag, ünnepelünk, ebbe pedig te is benne vagy...- Bill, egy őrült vigyorral... nem tudtam mit csinálni, csak mosolyogni rá. Megőrjített a tekintete, a mosolya, a szája... az egész lénye... „Jézusom, mi történik velem...?!"
-Esetleg... maradhatnál is...- Tom, keze lassan lefelé vándorolt a hátamon, míg végül el nem érte a fenekem, amibe jól belemarkolt... A válaszom egy szép, márkás pólón hagyott pezsgőfolt, amihez még egy pofon is társult... ezek mellett egy erősen becsapott ajtó...
-Ezt jól megcsináltad...- Bill
-Én? Ő öntött le engem... és ez a kedvenc pólóm...- Tom
-De te meg fogdostad őt...- Bill...
-Na jó, felejtsük el, átveszem a felsőm... és igyunk még...- Tom, vigyorogva... Bill szája is mosolyra húzódott... kezébe vette pezsgős poharát, kiitta a benne lévő utolsó kortyot, majd ismét teletöltötte...
-A szemét disznó...- viharzottam be a szobámba...- még fogdosni mer... Ááá, azt hiszi, hogy mindent megtehet... csak azért mert- majd belenéztem a tükörbe...- Hát azért én is hibás vagyok. Vehettem volna fel egy nadrágot...- sóhajtottam, majd befeküdtem az ágyamba. Reggel ismét hangosabb zajokra keltem fel...
-A kurva életbe, hogy itt nem aludhat az ember...?!- morogtam, majd nem tudtam mást tenni mint felkelni... Megmosakodtam, felöltöztem, kevés sminket raktam magamra, majd elindultam reggelizni. A srácok kint azzal szórakoztatták egymást... hogy... fogalmam sincs, nem arra figyeltem...
Így teltek a napjaim... majd megőrültem 4 igen alacsony agyszintű gyerektől... az őrületbe kergettek néha. Bár, Billel tudtam néha beszélgetni... és próbáltam tényleg normális lenni velük... úgy ahogy.
Másfél hétre rá megtudtam, hogy meghosszabbodott a közös turné... nem csak Németországban, hanem már Európa többi részére is ellátogatunk... nem tudtam eldönteni, hogy örüljek-e vagy sírjak... Bár már nem volt semmi bajom a srácokkal. Egész jól kijöttem velük, még magamon is meglepődtem... Nem egy olyan este volt, hogy a turnébuszon, vagy a hotelben egy közös estét csaptunk, párnacsatáztunk... azt hiszem, amikor velük voltam én is lecsúsztam a 2 évesek szintjére...
Egyik este egy koncert után... épp a zuhany alatt álltam, amikor...
-Dorina!- kiáltott Bill, most már mindenhol felismerem a hangját...
-Várj! Be ne gyere, mert arcon váglak!- ordítottam ki, igaz már nevetve... Gyorsan kiszálltam a víz alól, magamra csavartam egy törölközőt, és kimentem Billhez...
-Csak...- elállt a szava- csak meg akartam kérdezni, hogy jössz-e velünk?
-Hova?- én
-Hát... Le, a buliba- Bill, zavarban lehetett a látványomtól... nem fényezem magam, de azért egy lány csurom vizesen törölközőbe szép látvány lehet egy srácnak...
-Kocsival megyünk?- kérdeztem
-Igen- ő
-Akkor várjatok meg, felöltözök, elkészülök, max egy negyed óra- mosolyogtam rá, mire kiment. Tényleg hamar elkészültem, és el is indultunk. Az út alatt, ami kb. fél órás volt, Bill még csak rám sem nézett... nem tudtam, hogy mi baja lehet... és azt sem tudtam, hogy nekem mi bajom lehetett, mert érdekelt, hogy neki mi baja volt...
Nem egy átlagos party volt ahova mentünk... Több híresség nem nagyon fordult meg, átlag emberek voltak csak ott... és a fiúk is próbáltak úgy megjelenni... nem hittem volna, hogy sikerülhet nekik. Leültünk egy lefoglalt, eldugottabb asztalhoz, rendeltünk piát... és lassan kezdtük jól érezni magunkat. Én egyre jobban oldódtam. Már táncoltam is... és egy-két srác alán felismert... nekem idegenek voltak, de ők nagyon is tudták, hogy ki vagyok... Hárman voltak úgymond „ellenem", aki kezdett nem nagyon tudni magáról... Egy nagyon rossz szokásom lett, ami a fiúknak köszönhető... megszerettem a piát... A három srác kezdett egyre távolabb táncoltatni az asztalunktól, míg ki nem értünk a klubból az utcára...
-Szia cica... tudom ki vagy- fogott meg az egyik...
-Engedj el! Én nem ismerlek!- én, már kezdtem megijedni... nem figyeltem a külvilágot, csak szórakoztam... erre már három srác fog körbe... a menekülés lehetetlen...
-De mi igen!- és most velünk jössz... Fogott meg, és kezdett vonszolni magával...
-Engedjétek el!- szólt utánunk valaki
-Mi van kisöreg?- szólt z egyik, nem józan tinédzser, aki el akart cipelni
-A lány velem van, szóval engedd el...- mondta, majd nem tudom, hogy mi történt...
Néhány órával később tértem magamhoz, a szobámban voltam a hotelben... és őrülten fájt a fejem... A mellettem lévő fotelben Bill aludt éppen... Ránéztem az órára, mai hajnali 3at mutatott. Átfordultam arra az oldalamra, hogy lássam Billt... Olyan édes volt, ahogy aludt. Furcsa érzés kerített hatalmába... „Hiszen én utálom őt, akkor miért mosolyogtat meg néhány mozdulata?! Miért jövök zavarba néhány szavától, érintésétől?" ezek a gondolatok jártak a fejemben. Mert igen, volt olyan, hogy csak egy kicsit megérintette a karomat, és én elpirulva, libabőrösen léptem arrébb... vagy, hogy annyira megbabonázott, hogy nem tudtam mit tenni, csak mosolyogni... Ez volt az a báj, ami megfogott Bill Kaulitzban... Sóhajtottam egyet, amire már ő is felébredt, odaült mellém.
-Szia- lágy hangon köszönt
-Szia... te hogyhogy itt?- érdeklődtem
-Gondoltam melletted maradok... de lehet, hogy lassan megyek majd át a saját szobámba- fintorgott egyet- nem túl kényelmes a kanapé- vigyorgott
-Ha gondolod, itt is elférsz-, mutattam neki a mellettem lévő temérdek helyet, mire ő elcsodálkozott
-Én azt hittem, hogy te nem bírod az arcom...- Bill, majd szépen mellém feküdt, persze volt köztünk egy tisztes távolság. De az előbbi mondatára én nem válaszoltam...
-Mi történt velem? Hogy kerültem ide?- kérdeztem
-Miután a srác odajött hozzám kötözködni, téged ugye elengedett, és elestél... beverted a fejed, a gyáva idegenek, pedig elszaladtak...- Bill
-Te pedig bátor férfi módjára idehoztál... ágyba fektettél- mosolyogtam el
-Te tényleg nagyon beverhetted a fejedet... Teljesen más vagy, mint szoktál... Nincs egy bunkó beszólás... semmi- Bill, már közelebb hajolt hozzám egy picit
-Szeretnéd, hogy legyen?- én
-Nem...- suttogta, majd megcsókolt... Gyorsan elkaptam a fejem, arra fogtam, hogy nagyon elkezdet fájni, pedig igazából csak az volt a helyzet, hogy én undorodtam Billtől... Bár ha már egyszer megcsókoltam, amit még élvezni is kezdtem, akkor nem undorodhatok tőle... Ez már csak a maga játszotta idióta ellenszenv...
-Ne haragudj... de- én, dadogtam össze-vissza
-De?- felült elém, igen közel...
-De... ne m csókolózhatok veled...- én
-Miért?- Bill, felhúzott szemöldökkel
-Mert... mert én nem bírlak... sőt. Én utállak...- mondtam, és a szemébe néztem... Fájdalmat véltem felfedezni tekintetében...
-De legalább őszinte vagy...- mondta, mire kikelt előlem az ágyból
-Most, hova mész?- kérdeztem kétségbeesetten...
-Szerinted hova mennék?! Oda, ahol nem utálnak...- sóhajtott- tudod, már kezdtem örülni, hogy végre megkedveltél... mert nekem már az elejétől tetszettél... és most itt volt ez a picike csók... mindegy, hagyjuk- és már kint is volt. Nagyon rosszul éreztem magam, hisz hazudtam neki... egyáltalán nem utáltam őt... én magát az érzést utáltam, hogy szerettem... Egy könnycsepp gurult le az arcomon... meg még egy, meg még egy... Kitört belőlem a sírás...
Másnap próbáltam vele beszélni, de vagy levegőnek nézett, vagy csak szimplán elkerült... A többieknek nem beszélt semmiről, így én sem mondtam semmit...
Napok teltek el így, én pedig szenvedtem... Billt akartam, mindenáron... Beszélni akartam vele, de sehogy sem tudtam. De nem adtam fel... hiába volt hatalmas kínszenvedés egy-egy tettetett mosoly... kibírtam.
Egyik este, kint cigiztem... szokás szerint bőgtem. Mikor ajtónyitódásra lettem figyelmes, megpróbáltam eltűntetni könnyeim nyomait. Oldalra néztem, láttam, hogy Bill az... itt van a nagy lehetőség.
-Bill- rám nézett, fintorgott... elindult befelé...
-Bill, várj!- fogtam meg a karját, mire ő megfordult... arca kb. 5 centire esett az enyémtől...
-Mit akarsz?- kérdezte
-Beszélgetni...- én
-Ugyan miről?- sóhajtott- elégszer a földbe tiportál már... már túlélek mindent! Tessék- kitátotta a karját, én pedig megöleltem... Szerintem ugyanúgy meglepődött, ahogy én.
-Mit csinálsz?- Bill
-Bocsáss meg...- már könnyezve...- bocsáss meg nekem...- szorosan hozzábújtam...
-De... miért? Mit?- kérdezte, közben a szemei az arcomat fürkészték...
-A múltkori beszólásomat...- én
-Ugyan már, csak az igazat mondtad...- Bill
-Szerintem, ha az igazat mondtam volna, nem lógnék most a nyakadban...- én, elmosolyodtam, ő is. Átölelt, ami nagyon jól esett... tudtam, hogy ott van a közelemben...
-Tudod, nem gondoltam, hogy így megváltoztatsz... de folyamatos változást indítottál el bennem... Úgy jöttem ide, hogy nem csíplek, erre most...? Beléd szerettem...- erre a két szóra felkapta a fejét- a múltkor, amit mondtam, talán azért mondtam, mert nem értettem az érzéseimet... nem fogtam fel, hogy mit érzek. És talán elleneztem az irántad érzett szerelmet- ismét könnyezni, kezdtem.
-Reméltem, hogy nem gondoltad komolyan...- Bill
-Tudod, én csak tiltakoztam... Nem akartam szerelmes lenni, és éppen ezért mondtam, hogy utállak... pedig nem téged utáltalak, hanem azt utáltam, hogy szeretlek-, mondtam, mosolyogva.
-Tudod, ez egy kicsit meglepett...- mosolygott- de örülök neki...
-És már nem is tiltakozok ellene... bártan, teljes szívvel mondom azt, hogy szeretlek- én, oltári vigyorral
-Én is szeretlek- mondta, és ajkaink csókban forrtak össze... Talán mindketten erre vártunk már egy ideje... Reméltem, hogy egyszer fogok szeretni, de hogy ennyire, és hogy azt, akit utáltam... soha nem gondoltam volna...
